Üzleti Edző

Vállalkozók Tudásközössége

Együttesen. Érted a Cégedért!


Vállalkozók Tudásközösségét azzal a céllal alapítottam, hogy a pár fős cégek egymásnak tudjanak segíteni a szakmai tudásukkal! Egy nagyvállalat esetében a vezető összehív egy meetinget és az adott problémát, felvetéseket vagy akár új projektet is kidolgoznak együttesen. 

Mindeközben ezt TE hogyan oldod meg?

* Keresel  számodra megfelelő szakembert, céget és kezdesz az idővel versenyt futni.
* Több árajánlatot vársz be és elkezded őket összehasonlítani, de sokszor nincs több közös pont ami alapján rangsorolni tudnád.
* Szerencsés esetben elsőre megtaláltad a megfelelő partnert. Ám még akkor is várhatóak előre nem tervezett események. 

* Belefutsz egy kóklerbe, és kezdheted az egészet előről.

* Úgy érzed a határidők csak papíron léteznek és csak Neked fontosak.

VAGY

Vállalkozók Tudásközösségének tagjaként felveted a problémádat és egyszerre többen kezdünk el Neked gondolkodni! Megoldások tárházát kínáljuk svédasztalon és TE választod ki azt, amely a legközelebb áll hozzád és cégedhez. 

<< Nagyon érdekes és szeretném kipróbálni!>>


Ha még mindig gondolkozol rajta, akkor tudod azt is, hogy az üzleti életben igaz, hogy:

"Egyedül nem megy!

Egyedül nem megy..."

Én azért vagyok, hogy segítselek és támogassalak!


Miben vagyok profi? 

Vállalkozásban, szervezésben, kommunikációban...
Mérnöktanárként nemcsak tanítom, hanem csinálom is!

Én adok egy lehetőséget a vállalkozó énednek, tudsz élni vele?



Felmerülő kérdések


Tényleg lesz megoldása a problémámnak?

A csapattagok arra fognak törekedni, hogy a lehető legoptimálisabb megoldást találd meg!

Kivel fogok együtt dolgozni?

Különböző szakterületről jönnek majd a résztvevők, azaz a csapattagok. 

Milyen témák merültek fel eddig?

Üzleti Reggelik tapasztalatok ( BNI; Bizalmi Kör; Business Flow; JAM )

Üzelti Kapcsolatok - Minősége, rendszere

Stagnáló cég - kilábalási ötletek

Plágium - állandóan koppintanak

Home Office Előnyök / Hátrányok

Feladatok delegálása


Mi a garancia arra, hogy nem lopják el az ötletemet?

Sem itt, sem máshol nincs erre garancia, de az ötletedet csak TE tudod profin kivitelezni.
Én már többször tapasztaltam, hogy egy kezdő programomat "ellopták", de azok maximum félévig voltak életképesek. Nekem így nagyon sok pénzt spóroltak meg vele, mert láthattam, hogy mi volt rossz vonal benne, így a "másoló" kárán tanulhattam.

Meg lehet nézni, hogy milyen egy találkozó a Vállalkozók Tudásközösségében?

Igen, egy alkalmas Belátógató jegyet kell elővételbe váltani és a következő találkozón már részese lehetsz az együttalkotásnak!

Jegyárak

                                                                              Belátógatóknak:        7.500 Ft / alkalom
                                                                              Negyedéves tagság: 18.000 Ft / 3 alkalom  
                                                                              Féléves tagság:        33.000 Ft / 6 alkalom

     <<Jegy rendelése>>  VAGY <<Azonnali jegyvásárlás>>